Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arcképek a masters dzsúdósportból (5. rész) PDF Nyomtatás E-mail
2007. augusztus 16. csütörtök 23:00

ImageNehéz helyzetben voltam, amikor az ötödik
danfokozattal rendelkező dzsúdómesterrel,
Ilyés Gyulával megbeszélt találkozóra
tartottam. A dolgomat Gyula sokszínűsége,
eredetisége, élettörténete
„nehezítette”.

Amikor megérkeztem Budapest egyik legszebb wellness és fitnesz központjába, Gyula éppen egy személyi edzést fejezett be és adott további tanácsokat a tréning résztvevőjének. Ezt követően egy capuccino mellett kezdett terveiről beszélni.

Image 

Nem sok olyan dzsúdós van Magyarországon, aki ne ismerné, ne hallott volna már Ilyés Gyuláról. Úgy gondolom, hogy ez nem annak szól, hogy ő a Magyar Judószövetség Dankollégiumának elnök-helyettese, hanem egy olyan sportembernek, aki gerincsérülés után visszatérve, öt gerincműtétet követően ismét első osztályú minősítést szerzett, majd a masters Európa-bajnokságon a nehézsúlyúak között bronzérmet, a masters-világbajnokságon ugyanebben a súlycsoportban és az abszolút versenyben egyaránt ötödik helyezést szerzett.

Image
Öt esztendővel ezelőtt, a 2002-es londonderry masters-világbajnokságon:
Ilyés Gyula (balról), Flóri Miklós, Sümegi Ferenc és Szemler István

De hogy is kezdődött?
Ilyés Gyula a Bp. Honvédban kezdett dzsúdózni, tehetségével, kitartásával és fizikai erejével 1980-ban már az ifjúsági válogatott tagja volt. Ezt követte a junior és felnőtt kerettagság, vele együtt korosztályos bajnokságok érmeinek, helyezéseinek tucatja. Felemelkedő sportpályafutását a gerincsérülés és annak következményei törték ketté.

Miután az orvosok elvégezték a beavatkozást, a „klasszikus” diagnózissal álltak elő: nem szabad többé sportolni, a gerincet erőltetni, mert a páciens egy életre belerokkanhat! De Gyula nem nyugodott ebbe bele, természetgyógyászokhoz járt, míg megtalálta azt az embert, aki visszahozta a tatamira. A fokozatos terhelés, kondizás, a dzsúdó és a kempó eredménye képpen 1996-ban ismét első osztályú sportoló lett, a másodosztályban pedig magyar bajnoki címet szerzett.

De más jellegű akaraterőről is tanúbizonyságot tett, ezt magam is láttam: Gartai Géza sporttársával fogadott, hogy 127 kilogrammról két hónap alatt lefogy 100 kilóra, és abban a súlycsoportban megszerzi a bajnoki címet. Megnyerte a fogadást!

Image
Ugyancsak Londonderry, a csapatverseny:  Szemler István (balról),
Szél Pál, Slavko Siricic, Péter Sándor és Ilyés Gyula

A dzsúdó mellett rendszeresen indult és jó eredményeket ért el szkander- és fekvenyomó bajnokságokon is. Fekvenyomásban 210 kilogramm volt a legjobb eredménye. Időközben átrándult a kempó sportágba is, amelyben erőnléti edzőként segítette a magyar válogatott munkáját. Tevékenységének elismeréséül a Magyar Kempószövetség az első danfokozatot adományozta neki.

Személyi edzőként a dzsúdóban dr. Schumann Béla és Fazekas Csaba felkészülését segítette, de mindenkihez volt és van segítő szava és jó tanácsa. A veteránoknál is tartott edzéseket, ezek arculatváltást hoztak egy-két masters korú versenyzőnél.

Image
A 2003-as kecskeméti Európa-bajnokság dobogóján

Élen jár a tömegsport szervezésében és aktívan részt is vesz az eseményein: Balaton átúszás, Velencei-tó átúszás, Balatont átevező túraversenyek szervezője és aktív részese, de megtette sárkánykenuval az olaszországi 38 kilométeres Vogalonga távot is. Három éve vitorlásversenyeken vesz részt a 25-ös yolle osztályban és több értékes helyezéssel bír.

Veresegyházán beindított egy teljesen kezdő dzsúdóoktatást, amelyet időszakonként edzőtáborok színesítenek. Ilyen volt az idei Velencei tavi dzsúdó és vitorlás tábor is. De meg lehetne említeni a fogyatékos gyermekek sportfoglalkozásait is.

Elméleti képzése is a sport és egészség körében van, hiszen minden szabadidejét saját továbbképzésére fordítja. Az első házasságából Zita lánya a legnagyobb drukkere volt a versenyein, de most egy újabb erő segíti. A második házasságából hamarosan kisbaba születik, akinek érkezését nagy boldogsággal várja.

A beszélgetés végén Ilyés Gyula csak annyit jegyzett meg: minden fiatalnak azt üzeni, hogy a sport szeretete életformává váljék, amely a mindennapi életben segítséget nyújt a nehéz helyzetek megoldásában.

Image 

PROFIL

Magyar Testnevelési Egyetem sportmenedzser szak
Magyar Testnevelési Egyetem Továbképző Központ dzsúdó edző szaktanfolyam
Magyar Testnevelési Egyetem Továbbképző Központ sport rekreráció szaktanfolyam
International Wellnes Institute személyi edző szaktanfolyam
Semmelweis Egyetem rekreráció szak
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Bolyai János Főiskolai Kar, kézitusa oktatói szaktanfolyam (osztályelsőként)
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Kar, Környezetvédelmi Igazgatás szak

A Magyar Olimpiai Bizottság Környezetvédelmi Bizottságának állandó meghívottja
A Szent György Lovagrend tagja
A Magyar Judószövetség versenybírója
A Magyar Judószövetség Országos Dankollégiumának elnök-helyettese
A Magyar Judószövetség Országos Dankollégiumának vizsgabizottsági tagja
A Magyar Sportszövetség Marketing Klubjának tagja
A Magyar Fitnesz- és Személyi Edzők Szövetségének alelnöke
A Magyar Edzők társaságának tagja
A Magyar Sporttudományi Társaság Rekreációs Bizottságának tagja

Végezetül, huncut mosollyal megjegyezte: tervei között szerepel a pszichológiai diploma és a doktori fokozat megszerzése, hogy sportpszichológiával segítse többek között az élsportolók munkáját, eredményességét is.
Ehhez kívánuk sok sikert és jó egészséget!

Kapcsolódó cikkek:
Arcképek a masters dzsúdósportból
(4. rész: dr. Vass Barnabás)
Arcképek a masters dzsúdósportból
(3. rész: Fazekas Csaba)

Arcképek a masters dzsúdósportból
(2. rész: Péter Sándor)

Arcképek a masters dzsúdósportból
(1. rész: Tomszer Miklós)

(Judoinfo.hu 2007
Lejegyezte: Sümi, alias Sümegi Ferenc
)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Free XEvil Demo can break 99% types of captchas

(MashaPhisy, 2017.12.12 21:32)

This message is posted here using XRumer + XEvil 4.0

XEvil 4.0 is a revolutionary application that can break almost any antibot protection.
Captcha Bypass Google (ReCaptcha-1, ReCaptcha-2), Facebook, BING, Hotmail, Yahoo,
Yandex, VKontakte, Captcha Com - and over 8.4 million other types!

You read this - it means it works! ;)
Details on the official website of XEvil.Net, there is a free demo version.

Check YouTube video "XEvil ReCaptcha2"